Már lassan egy hónapja
találkozgattunk, amikor végre el mertem hívni vacsorázni. Még egy kérdés
feltevése előtt sem féltem annyira, mint akkor.
Az addigi
találkozásaink során végig úgy láttam, hogy élvezi a társaságomat, mégis csak
remélni mertem, hogy igent fog mondani. Nem tudtam, hogy pusztán barátként
tekint-e rám, vagy valami mást is érez-e irántam.
Kérdésemre azonnal rávágta,
hogy igen. Olyan hirtelen válaszolt, mintha életének legfontosabb lehetőségét
szalasztaná el azzal, ha csak egy másodpercet is késlekedik a válaszadással.
Gondolom mondanom sem
kell, hogy legalább annyira örültem ennek a válasznak – ami ráadásul még csak
nem is tétova, hanem határozott igen
volt – mint a kisgyerekek a biciklinek, amit a karácsonyfa alatt találnak
Szenteste.
Nem, annál sokkal
jobban.
Mintha a leánykérésre
mondott volna igent.
Csak utólag jutott
eszembe, hogy gyermeki izgatottságom hevében teljesen elfelejtettem megmondani
neki, hogy hova is megyünk. Csak az időpontot mondtam meg, a találka helyét és
azt, hogy vacsorázni megyünk. De mivel nem tudtam a telefonszámát –
tulajdonképpen még a vezetéknevét sem – semmilyen módon nem tudtam a
későbbiekben értesíteni ezekről az „apró” információkról.
Egy elegáns étterembe
terveztem a randevút, hiszen el se tudtam képzelni, hogy bárhová máshová vigyem
el. Hozzá egyszerűen az elegáns dolgok illettek. Annyira finom, nőies
megjelenése és kisugárzása volt, hogy el sem tudtam képzelni máshogy, mint egy
drága étteremben ülve, vörösbort kortyolgatva beszélgetni valamilyen klasszikus
irodalmi műről, vagy filozófiai elméletről.
Természetesen nem csak
ez az oldala volt, de legelőször mindenkinek ezt mutatta, és elsőként mindig
mindenki a belőle sugárzó intelligenciát vette észre, nem véletlenül. Nagyon
okos, művelt lány volt.
A másik oldalát akkor
még nem igazán volt alkalmam megismerni, hiszen még a hetedik találkozásunk
után is idegenként tartott számon. Az idegeneknek pedig mindig a lehető
legminimálisabbat mutatta meg Önmagából. Mindig csak a komoly, kimért oldalát
igyekezte megmutatni a külvilágnak, pedig az, aki egy kicsit is bensőségesebb
viszonyba került vele, azonnal megláthatta a szórakoztató oldalát, akinek ugyan
kissé morbid és szarkasztikus humora volt, de mégis egy élmény volt a
társaságában lenni. Ezt az oldalát csak kevesen ismerhették, csupán a legjobb
barátai, mert valahogy mintha szégyellte volna. Nem, nem szégyellte, csupán
félt, hogy ha nem azt a kimért oldalát mutatja, amit még az ügyvédek is
megirigyelnének, akkor nem fogják komolyan venni, vagy esetleg elítélik azért,
aki valójában volt.
Mindig is meg akart
felelni másoknak, emiatt pedig képes volt teljesen másnak mutatni magát. Csak
azért, hogy beilleszkedjen, alkalmazkodjon, hogy megfeleljen az elvárásoknak.
Pedig erre semmi szüksége nem lett volna. Igen, tudom, hogy minden Vele
kapcsolatos dologról csak áhítattal tudok beszélni, de minden elfogultság
nélkül mondhatom, hogy semmi szükség nem volt arra, hogy megjátssza magát mások
előtt: az egész lénye, a személyisége minden apró darabkája lenyűgöző volt.
Csak Ő ezt nem látta.
Illetve nem látta
egyértelműen.
Nem kellett sok idő
ahhoz, hogy észre vegyem, hogy az egész lány ellentmondásokból áll. Az
önbizalma legtöbbször a nullánál is kevesebb volt, de olykor meglepően nárcisztikusan
tudott viselkedni.
Összességében véve
tudta, hogy hova való, hogy mennyit érdemel meg, de mindig a két véglet, az
önimádat és az önutálat között mozgott. A kettő közötti állapotot, az arany
középutat sosem tudta megtalálni.
Ez csak egy volt
aközül a több ezer ellentmondás közül, ami benne volt, és amivel nap mint nap
találkoztam a későbbiekben. Egy másik hasonló dolog az volt, hogy szinte mindig
fekete ruhákban járt, és nem érdekelte, hogy naponta ezer megjegyzést kap
emiatt, de vörös rúzsban sose mert kilépni az utcára akármennyire is szeretett
volna, nehogy valaki a szemére vesse.
Emiatt lepődtem meg,
amikor vörös rúzsban jött el a vacsorára. Meglepett ugyan, de nagyon örültem
neki. Egyrészt, mert fantasztikusan állt neki; kiemelte szája formáját, így
ajkai még gyönyörűbbnek tűntek, mint amilyenek voltak. Másrészt mert biztos
voltam benne, hogy egy hatalmas harcot vívott magával a tükör előtt, amikor a
különböző színű rúzsai közül válogatott, és az, hogy a vörös rúzs mellett
döntött egyértelműen azt jelentette, hogy Ő nyert.
Egyszerűen
csodálatosan festett. Mármint Ő mindig gyönyörű volt, de akkor este valahogy
még szebbnek tetszett számomra, ahogy ott állt a fekete ruhájában, vörös
rúzzsal az ajkain és azzal az izgatottságot sugalló csillogással a szemében,
ami még inkább különlegessé tette íriszének kék színét.
Meglehetősen izgultam,
de azt hiszem ő sem volt ezzel másképp. Amikor megérkeztünk az étterembe és
leültünk az asztalunkhoz, percekig egyikőnk sem tudott megszólalni, amíg végül
el nem nevettük magunkat a helyzet kínos volta miatt. Mindketten úgy éreztük,
mintha egy teljesen idegen emberrel szemben ülnénk, akivel még sosem
találkoztunk. Az, hogy mindketten elnevettük magunkat, kissé feloldotta a
feszült hangulatot, így könnyen találtunk egy beszédtémát, amihez mindketten
hozzá tudtunk szólni.
Igen, vörösbort
kortyolgatva beszélgettünk a klasszikus irodalmi művek színpadra vitelének
nehézségeiről, ami ugyan unalmasan hangozhat, de mindketten élveztük. Ha nem is
a témát, de egymás társaságát biztosan. Eredetileg úgy terveztem, hogy a
vacsora után mindketten rögtön hazamegyünk – és szerintem Ő is erre gondolt,
amikor a magassarkú cipője felvétele mellett döntött – de nem akartam, hogy
vége legyen az estének. Úgy gondolom Ő sem, mivel amikor felajánlottam, hogy
sétáljunk egy kicsit a belvárosban, ismét határozott igennel válaszolt.
Sokszor emlegettük
később azt az estét, amikor mindketten pokolian fáztunk, neki pedig már három
lépés után feltörte a lábát a cipő, de mindezek ellenére egyikőnk sem akarta,
hogy vége legyen.
Akkor este többet
tudtam meg róla, mint az addigi találkozásaink alatt. Sötétben mindig is jobban
szeretett beszélgetni, akkor valahogy úgy érezte, biztonságban mutathatja meg a
teljes Önmagát. Úgy érezte, mivel sötétben nem láthatja senki az arcát, így
védve van mindentől, és így, az éjszaka takarásában nyugodtan elmondhat bármit,
hiszen úgyis az éjbe vész.
Az a fajta lány volt
Ő, aki mindent higgadtan tudott kezelni, de ha a véletlen odaégetett valamit a
konyhában, az egyenlő volt a harmadik Világháború kitörésével.
Az a fajta lány volt
Ő, akit nem érdekelt, ha a véleménye szembe megy az összes többi emberével, de
teljesen őszinte véleményét mégse mondta el soha senkinek attól félve, hogy esetleg
lenézik emiatt.
Az a fajta lány volt
Ő, aki elfogadta, hogy nem lehet egyforma az emberek ízlése, de ha valaki akár
csak egy enyhe utalást tett arra, hogy a Harry Potter bármilyen részletében
rossz lenne, akkor egy minimum két órás kiselőadást tartott arról, hogy az
illetőnek miért nincs igaza, és miért kell sürgősen megváltoztatni a
véleményét.
Az a fajta lány volt
Ő, aki mindenki panaszát meghallgatja, de tanácsot sosem ad, nehogy állást
kelljen foglalnia valami mellett. Aki sose mondja el saját problémáit és
érzéseit, mert nem akarja, hogy az emberek olyan dolgokat tudjanak meg róla,
amikkel később esetleg hátba lehetne őt támadni. Aki utálja az embereket, de
sokkal jobban retteg attól, hogy egyedül marad.
Ellentmondások egész
sora volt Ő. De ezt is imádtam Benne. Mint mindent.
Bár nem akartuk, hogy
vége legyen az estének, de éjfél körül már mindketten elég fáradtak voltunk,
így felajánlottam neki, hogy hazakísérem.
Az épület elé érve
ismét a csend vette át az uralmat. Ez is közös volt bennünk: amikor a
legnagyobb szükség lett volna rá, sosem tudtunk mit mondani. Újra végignéztem
Rajta. Annyira gyönyörű volt, és annyira hihetetlennek tartottam, hogy eljött
velem vacsorázni, hogy egyszerűen elnevettem magam, amiért ilyen szerencsém van
Vele. Értetlenül kérdezte, min nevetek, én pedig válaszként megdicsértem a
rúzsát, majd megcsókoltam.
Ötletem sincs, honnan jött a bátorságom ahhoz, hogy ezt
megtegyem, de mivel nem lökött el magától, hanem gyengéden visszacsókolt
tudtam, hogy nem követtem el hibát.
Szentséges atyaúristen *0* Kérem a folytatást ;) Minél hamarabb :3
VálaszTörlésSzia! Köszönöm szépen a sok pozitív kommentedet, nagyon jól esnek! :) Sajnálom, hogy csak most került fel az új rész, de remélem, azért tetszeni fog, és továbbra is a blog olvasója maradsz! :)
Törlés